Még tegnap este átértünk Maros megyébe. Az új segítőink Eszter és István. Ma nagyon sok aszfaltos út volt, két nagyobb emelkedővel és sáras út is volt jócskán. Az eső ma is elkerült bennünket. Az út már jobban jelölt és fél úttól Eszter is velünk tartott. Elértük a magyar falvakat. Madarasi fekete volt az első magyar falu, amin áthaladtunk. Itt az egyik portán a falu végén itallal, kávéval és süteménnyel vártak bennünket. A vacsoránk Mezőmadarason, a szállásunk Mezőbergenyén van.
Reggel nagyon finom és kiadós reggelivel búcsúztattak a kolozsi plébánián. Majd útra keltünk. Jó nehéz nap volt nagy szintkülönbségekkel, vagyis le – föl. Az idő nagyon kegyes hozzánk, mert az előrejelzés szerint tegnap és ma is lett volna eső, de mégis elkerült bennünket. Illetve éjszaka esett. Ma nem volt segítőnk, igy az előre megkapott trekket követtük. Egy kökénybokros szakaszon kívül tudtunk is menni az úton.
Kolozsvárról busszal jöttünk ki a város széléig. A mai vezetőnk István volt, aki 77 éves, de a kora ellenére nagyon kemény tempót diktált, ma is 4 km/h feletti átlaggal tettük meg az útat a nagy szintkülönbség ellenére. Mezőkön fel és le. Nyájak, csordák között verőfényes napsütésben. A szállásunk elég szerény, de a vacsora nagyon finom volt.
Esszé a pásztor/a kutyája/a vándor/magasság/mélység/távolság relativitására
A rádióriportban említettem, hogy írok egy pamfletet pásztorkutyákra. Íme:
Ahol csörgés van, ott nyáj és kutya is. Rosszabb esetben (általában) nem kutya, hanem kutyák. Illetve nem is azok, farkasölő bornyú méretű vadállatok. Prejudikációval (ezek is csak kutyák), céltalan vakmerőséggel nem sokat érsz. Jobb félni, mint megijedni. Örömmel közlöm: a pásztorkutyák kezelhetők, feltéve, ha nem hoznak medvét magukkal.
A pásztorkutyák születésüktől kezdve pásztorkutyák. Kutyakozmetikai szalonba még nem jutottak el. Amelyik kutya oda eljutott, azokat a pásztorkutyák megreggelizik.
Első axióma: A Gyimesekben ne biciglizz egyedül.
Második axióma: a pásztorkutya a nyájat védi a vadállatoktól. Tőled.
Alap: El ne induljatok Erdélyben a hegyekbe, hogy nincs nálatok ultrahangos kutyariasztó. A csoportban nem is egy, kettő vagy három kell.
Térelmélet 1: Ha a pásztorkutyák Veled egy síkban (vízszintben) vannak, akkor a közelség dönti el, hogy gyönnek vagy nem gyönnek. Ha úgy ítélik meg, hogy elég távol vagy, akkor ugatnak a távolból. Szomorúan közlöm, HA látótávolságban vagy, akkor ez nem érvényesül. Mert úgyis gyönnek. És ekkor figyelj valamire: a kutyák elhelyezkedése. Ha összekötöd helyzetedet a nyáj középpontjával, akkor a kutyák ezen az egyenesen helyezkednek el, közel hozzád. Helyesebben fognak félkörbe, hogy elszorítsanak a nyájtól.
Remélhetőleg az utad nem a nyájon keresztül vezet. Vezetne. Mert jó nagy ívben kerüld ki, még ha kerülő is. Mert a pásztortól ne várj könyörületet.
De ha nem azon át vezet, akkor tegyél nagy ívben a kutyákra. Egyszerűen menj tovább. Ha látja a kutya, hogy nem a nyáj felé koslatsz, akkor ugatnak még egy darabig, aztán visszakullognak. Ismétlem: ha nincs velük medve.
Térelmélet 2: Te fent vagy, a nyáj és a kutyák lent. Ekkor a hatástávolság már érdekes: a kutya se hülye. Nem fog felrohanni 300 m szintet hogy megugasson. Magyarul van az a magasságkülönbség, amin átrohannak, van, amin már nem. Ez mitől függ? a Kutyáktól. Hogy aludtak, mennyire éhesek, fáradtak. Hogyan vannak trenírozva. DE: HA felrohannak, akkor ld. Térelmélet 1.
Térelmélet 3: Te lent vagy, a kutyák fent. A kutya nem mérlegel visszamászással. Ott vagy, és lerohannak hozzád. Ld. a Térelmélet 1 pontot. Rossz, ha közel vannak, és hirtelen bukkansz fel. Sőt, ez a legrosszabb variáció. Ha nincs nálad ( a kezedben) ultrahangos kutyariasztó, akkor ez tényleg kellemetlen helyzet. Mert a nyakadba esnek. Szó szerint. Szóval ha feletted csengettyű hangzik, a saját érdekedben azonnal kapd a kezedbe a riasztót, semmi lacafaca.
A pásztor: azért pásztor, mert pásztor. Neki a nyájjal kell bíbelődnie, ahol Te mint zarándok csak zavaró körülmény vagy a pásztor/nyáj kétpólusú világegyetemben. Ha üvöltesz, hogy fogja vissza kutyáit, akkor is csak a botjára támaszkodva figyel (tesz úgy), szó nélkül. Ha ő is üvölt a kutyáival, nem csak Te, akkor komoly bajban vagy. Mert a pásztornak felsejlenek a büntetőjogi felelőssége börtönévei, és komolyan aggódik. És ha nincs ultrahangos riasztód, akkor medve sem kell a bebarnuláshoz egy pillanat alatt.
Csel: a pásztor fütyül a kutyáinak. Ha te is fütyülsz, akkor a kutyák megállnak és a pásztorra néznek : Mi van? Mert nem várják, hogy Te is fütyülsz. A kutyákok egyszerűen gondolkodnak. Szóval időt nyerhetsz, és elbizonytalaníthatod a kutyákat. HA nincs nálad ultrahangos riasztó (ezt a hibát ne kövesd el), akkor fütyülj rendületlenül.
Talán említettem, nem árt az ultrahangos riasztó. Már ha kedves az életed. Feltöltött elemekkel.
Értsétek meg a kutya és a nyáj filozófiai kapcsolatát, és nem lesz gond, de a Riasztó legyen Veletek!
Utószó: pásztorkutya (a medvével ellentétben) nem öl embert. A biciglist is csak megharapja. gyalogost sose (ne essen a nyakadba), csoportot pláne. Ha túl közel van valamelyik, helyezd az oldalába a túrabotod vídia hegyét. A kutya nem veszi zokon, hanem megérti a határokat. És meg se kottyan neki. És itt nincs helye a kutyák iránti végtelen imádatodnak. Mert ha hülye vagy és nincs riasztód, akkor tényleg megharap.
Axióma: Barátságos (nak tűnő) pásztorkutyát SE simogass. Kutyulimutyuli. Mert nem tudja mi az, csak azt érzékeli, hogy a kezeddel a feje felé közelítesz. Tekintve hogy bizalmatlan (joggal, mert csak verik és rugdossák), ezért nem úszod meg, hogy oda ne kapjon. Jobb esetben az ingujjad bánja (ha hosszú ujjúban vagy).
Utolsó szó gyanánt: Tavalyi zarándokutunkon Csíksomlyó felé (2019) az Egyeskő felé keresztül kellett menni egy nyájon. Mivel csak négy kutya jött elénk (az egyik aggastyán volt), ezért a két riasztóval kétoldalt eltoltuk őket, és odamentünk a pásztorhoz, aki ezen felettébb meglepődött. Az adj Istenre egy válasz volt: van cigijük?
11. nap Kolozsvár. Városnézés, mosás, szárítás, pihenés. Búcsút vettünk Erzsikétől és Szilvikétől. Szilvike volt a vezetőnk Máriapócsról, a legfiatalabb volt köztünk, mégis 2 hétig az édesanyánk volt, nagyon köszönjük a sok szeretetet, figyelmet és törődést! A csapatunk bővült két új taggal tegnap, Kati és Csongor csatlakozott hozzánk. Szerdán pedig Zitát várjuk vissza. Néhány kép a városnézésről, a 1848-49-es szabadságharc tábláját gyengébb idegzetüek ne olvassák!
Legutóbbi hozzászólások