Szent István ünnepe Bujákon

Szent István ünnepe Bujákon

Ünnepi időszakát Bujákon töltötte a ViaPartium Egyesület tagsága, már aki el tudott jönni, de így is 20 fő volt együtt péntek este. Szerdán, augusztus 16.-án már kezdett gyűlni a nép, közös vacsorával indítottunk.

Pácolt tarja sütése

Csütörtökön páran biciglitúrán vettünk részt, ami emlékezetesre sikeredett egy földúton elkapott vihar következtében. Este megpihentünk.

Péntek estére teljes lett a létszám, volt nagy beszélgetés, a kemény mag hajnalig kitartott.

Szombaton sütöttünk kenyeret. Új búzából lisztet Viski Gyuri hozott Ráckevéről, jó szokásához híven.

És aztán: vasárnap mise, Marti atya történelmi tényeket idézett miséjében, újkorit is. Szívesen olvasnánk is újra meg újra. Mise után körmenet volt az emlékműhöz, ahol egy kis ünnepi műsor volt, kenyérszentelés. Este remek vacsora, Borbély Gábor polgármester úr társasáságában fagyiztunk egyet (Marika jóvoltából). Egy kis galéria ezekről:

A forgalom miatt végül hétfő dél körül indulunk haza. Viszlát Buják!

Egyesületi zakuszka találkozó

Egyesületi zakuszka találkozó

Szeptember második hétvégéjén tagjaink (aki el tudott jönni) összegyűltek Bujákon, az immár hagyományosnak mondható szezonális programra: zakuszka készítés volt meghirdetve.

A szenvedő alanyok: a hagyma.

Hagyma mint zakuszka alap.

A lányok frissek voltak, mert már reggel kilencre össze lett aprítva, érdekes módon ezt kint lehetett hagyni, a darazsakat nem érdekelte. A másik főszereplő: a padlizsán (30 kg)

zakuszka padlizsán
A padlizsán is előkészítve

Természetesen ez a tevékenység jelentős élőerőt is lekötött: Az Elnök úr kalákában paradicsomot passzíroz, paradicsomlé készítése okából kifolyólag:

zakuszka paradicsom
Paradicsom préselés

Az előkészítés során eljutottunk a második fázisba: a sütés (25 kg paprika):

zakuszka
Paprika sütés
zakuszka padlizsán
Padlizsán sütés

A padlizsán alá azért kell a muníció:

zakuszka padlizsán
Padlizsán sütés nagy lángon

Lobogjon a tüzetek! Mert a padlizsánnak az kell. Sütés közben megbeszéltük az őszi közgyűlésünk témáit, előkészítését. Volt rá idő. Lesz mit megbeszélnünk, sikerült magunkat olyan helyzetbe hozni, hogy ki sem látszunk a feladatokból. És időközben ránk is esteledett, mert a sült padlizsánt és a sült paprikát át kellett darálni, és ezután üstbe került, a paradicsomlé kíséretében. Meg persze a fűszerek.

Zakuszka üstbe, indulhat az összeforralás

Valamikor este 10 körül került az anyag üvegekbe és későbben dunsztba, hogy hűljön és érjen pár hetet. Délután beesett két zarándok, akik Máriabesnyőről zarándokoltak, a céljuk Szentkúton át Fallóskút. Az egyikük Monostorpályiból jött, a másikuk valahonnan Győr mellől. Vasárnap reggel korán indultak, mert Szentkút Bujáktól 32 km, és a Tepkére is fel kell menni.

Azért eljutottunk misére is, Marti József atya celebrálta.

Buják mise

Így feltöltekezve fejeztük be a hétvégét. Aztán még a Fradi is nyert 3:0-ra a Kisvárda ellen, szóval remek napok voltak. Készülünk, mert három hét múlva megyünk Csíksomlyóba, a Romániai Mária Út Egyesület meghívott bennünket egy kis egyeztetésre. (Meg persze másokat is, mi csak epizódszereplők leszünk). Természetesen képviseljük azt amit képviselnünk kell, hittel, de határozottan.

Zarándoktalálkozó Bujákon

Zarándoktalálkozó Bujákon

Július 29 – Augusztus 1

Lassan hagyománnyá válik, hogy július végén összegyűlnek azok a zarándokok, akik hosszú utakat tettek már meg. Ismerjük egymást, de jönnek újak is, akiket szívesen fogadunk. Több mint 22 ember fordult meg Bujákon ezen a hétvégén.

Beszélgettünk arról, ki merre járt, illetve szeretne járni, vannak közös tervezések, közös gondolatok. Áttekintettük a zarándokutak állapotát, infrastrukturális helyzetüket, az erdélyi helyzetet. Főztünk bográcsban és tárcsán, akadt némi pálinka meg sör is. Hajnalba nyúló beszélgetések, nyomvonal egyeztetések. Napközben azért gyaloglott a csapat. A szombati kirándulás néhány képe:

Hét Kápolna zarándoklat Bujákon

Hét Kápolna zarándoklat Bujákon

Szeptember 10-én, csütörtökön este fél hat körül érkeztek a Hét Kápolna zarándoklat résztvevői Bujákra, Veronika szállására. Szentkútról indultak reggel, azaz villámgyorsan ideértek, és énekelve jöttek be az udvarra. Le a kalappal!

A csapat innen misére ment, amit vacsora követett. Szokás szerint sokáig beszélgettünk. András Antal lelkipásztor is körünkben volt, az Ő missziójáról külön cikk fog születni.

Ameddig készültünk a zarándokok fogadására, addig fogtunk egy kis fehér festéket, és a zarándokház előtt elhelyezett oszlopot elkezdtük dekorálni, hogy nézzen ki úgy, ahogy kell. Hát ez is elindult. Buják mint katalizátor.

A zarándokok péntek reggeli templomlátogatás után Nézsára indultak, ahova rendben meg is érkeztek késő délután, kb 25 km.-t megtéve.

Szent István nap után

Szent István nap után

Államalapítónk emléknapja után vagyunk. A Szent Jobb zarándoklat befutott a Szent István Bazilikába, majd hazatértek egészségben. Dolgozzátok fel az utat, várjuk a beszámolókat!

Csíksomlyóra ért a zarándokpár, Ők is egészségben és ahogy sejthető feltöltekezve is. A Jóisten segítette Őket útjukon. Azóta Ők is hazaértek. Az Ő útfeldolgozásuk várhatóan tovább fog tartani, így szokott lenni az első úttal.

Bujákon a Veronikaszálláson nagy volt a jövés-menés, szinte minden zarándoktársunk előkerült hosszabb-rövidebb időre. Volt gyaloglás (rengeteg légy, szúnyog, kisebb napszúrás). Sütöttünk a kemencében házikenyeret. Augusztus 23-án vasárnap mindenki hazaért Bujákról. Erőt adó, nagyon jó tartózkodás volt ez Bujákon! Főhadiszállásunk tartja magát, hála Veronikának és Zolinak.

Megint volt programozás, mi is legyen Karácsonyig. Ez a társaság nem bír sokat ülni.