FELSZERELÉS

 

 

A megfelelő felszerelés nélkül még 10 km.-t sem lehet megtenni, nemhogy 30 km.-t. Vagy 100-at. Vagy 1000 km.-t. Ezen az oldalon megosztjuk tapasztalatainkat.

 

 

 

A felszerelésről

Ahogy írtuk a kezdő oldalon, az Önkéntesek Szövetsége tagjainak megtett gyalogos zarándokút távolsága 50.000 km. körüli. Saját bőrünkön éreztük, mikor mi a sok illetve kevés, így kikristályosodott, mit és mennyit érdeme a hátizsába pakolni, illetve felvenni. Itt találtok majd beszámolókat, javaslatatokat, tapasztalatokat. Nem kell megfogadni. Te ázol szét, miközben megszakadsz. Mi már nem.

Cipő

Nem mondjuk, hogy egy felszerelés elem létszükséglet, de a cipő mintha az lenne. Kizárólag vízhatlan cipőről beszéljünk, mert belülről vizes cipőben nem lehet sokáig eljutni. A méret fontos, sokáig kell próbálni, hogy mi  simul jobban a lábadra. Sokunknak egyik lába nagyobb a másiknál, nem könnyű a választás. Síkon még hagyján, de meredek lefelé haladáskor hajlamos a cipő orra megnyomni a nagylábujjad körmét. Emiatt ne hagyd lazára a fűzést, mert akkor nem csúszik előre a lábad.

Zarándoklás előtt járj rendszeresen pedikűröshöz, és tudatosan tervezd meg utad során a körömápolásod ütemét. Ne csak akkor vegyél komolyan, miután leesettegy körmöd mert megnyomta a cipő…..

Én ezt a Zamberlan cipőt nyűvöm. Kényelmes, vízhatlan. Mivel teljesen bőr, ezért rendszeresen kezelem megfelelő bőrápolószerrel. Ár érték arányban is jó. Nekem bevált, de neked az válik be amit Te választasz. Benne fogsz élni kb. 1000 km-t egyvégtében, ne szórakázd el a cipővételt!

Zokni

Lehetőség szerint a kívánt cipőt bevált zoknival próbáld ki. És a zokni anyaga nem lehet cérna! Kevertszálas, kifejezetten túrázásra fejlesztett zoknit használj! Ez azért fontos, mert nincs benne elvarrásból származó keményebb pont, és meg van erősítve a szükséges helyeken. Nem olcsó egy ilyen pár zokni, lehet több ezer forint is (2-3), de nem mindegy, hogy kapsz-e vízhólyagot a cipő ÉS/VAGY a zokni miatt. Maximum négy pár kell hosszú távra. Nem is mondok gyártmányt. Lényeg, hogy szakboltokban keress (A Decathlonnál speciálisabb boltokban). Elvarrás nélküli, kevert szálas, bokán felül érő trekking zokni kell.

Nadrág 

Én mindenképpen hosszú nadrágot javaslok, mert akkor nem pereg semmi be a bokádnál a cipőbe, a bozót nem karcol meg,  magas fűben megbúvó csalán sem ér el. Mindenképpen technikai nadrág kell, ami főleg műszálas, némi strech (nyúlni képes) anyaggal. Trekking nadrágnak nevezik, nem bántja a bőrödet, strapabíró és hamar szárad. A sötét jobb, kevésbé látszik meg rajta a beletört zöld fű meg a sár. A pamut, farmer anyagú nadrágokat kutyasétáltatásra használd. A picit nyúlni képes anyag azért jó, mert könnyebb felvenni, nem térdeled ki. Népies nevén újabban softshellnek nevezik az ilyen típusú nadrágokat.

Rövidnadrág: Nem javaslom a lecippzározható szárú nadrágokat, a cippzár és/vagy a fém/műanyag alkatrészei bár könnyűek de megnyomhatnak. Akkor inkább egy külön rövidnadrág. Tiszta terepen, nagy melegben semmi gond vele, és van egy váltónadrágod, ha minden kötél szakad. A rövidnadrág anyaga ugyanaz legyen. Ezek könnyűek, és az az 50 g nem oszt nem szoroz a hátizsákodban. Legalább lesz mi felvenned, amikor mosod a hosszút, és nem alsóneműben kell parádéznod.

Külső héj

A külső héj a nadrágodra nélkülözhetetlen. Mi a fontos tulajdonsága ennek a rétegnek?

Oldalt fel lehet cipzározni: amikor gyorsan fel kell venned, akkor nem kell levenni a bakancsodat.

 Sose mondják vízhatlannak, de a víztaszító kifejezés azért megállja a helyét. Ha a sima nadrágod kinyúlik lent, akkor fel folg vizesedni. Ha nem, akkor összes esővizet a bakancsodra pergeti. Ez a jobbik eset, főleg ha vízhatlan a bakancsod. Én már gázoltam térdig érő patakon át így, és nem hitték el, hogy nem ázott be a cipőm. Le kellett vennem, hogy megmutassam, tényleg nem. Gyors zápor nyílt területen: ez az egyedüli mentsvárad. Mondom: nélkülözhetetlen. 

Felsőruházat

Atléta/póló: Tavasszal és ősszel nem árthat egy-két atléta, de nyáron nem kell, akkor elég a póló. Jó, ha van egy-két pamut pólód, de legyen legalább három technikai. Ezeknek nincs súlya, hamar száradnak és jól hűtenek, mert kivezetik az izzadságot. Emiatt gyakrabban kell mosni.

Ing: két rövidujjú és maximum két hosszú ujjú. Abból az egyik hosszú legyen kicsit vastagabb, a másik legyen egy „gála ing”, egy könnyű vászon fehér. Ettől többet felesleges bepakolni. 

Polár felsőruházat: én három réteget javaslok. Egy vékony polár bebújóst, egy közepes, nyaknál arasznyi cipzárast, és egy vastag, relatíve nehéz végig cipzáras pulóvert. Ez megadja a réteges öltözködés lehetőségét, és ad választási opciókat különböző időjárásra. 

Esőkabát: Az 1 mikron vastag egyszer használatosakat felejtsd el. Ide egy profi, a varrásoknál lehegesztett valóban vízzáró külső héj kell. Erre tényleg áldozni kell! Csak profi, többnapos esőt is kizárni képes kabát jöhet számításba.