Kereken fél éve, 2025.09.05-én kezdtük meg a jelzésfestést Csörgő Sziklavári Annamáriával (Pannival). Másnap már az egyesület tagjaival kiegészülve 10-en folytattuk az alapok festését. Ott ahol biztos volt fel került a lila „m” is. Megterveztük Panni kérését is figyelembe véve a Telkit elkerülő, Budajenőt körülölelő zarándokutat, melyet bekötöttünk a Telki – Nagykovácsi lila „m” zarándokútba. A terv lényege:
A Fő utca 44-nél a Magtár irányába leágazó piros „m” utat, mely a Szent Mihály Öregtemplomig már a térképen jelölve volt, meghosszabbítjuk az öreg tölgyig és a zöld négyzettel jelölt úttal fonódó jelzésként visszük tovább a Telki – Nagykovácsi közötti lila „m” bekötéséig (ld. a térképen 7. ponttal jelölve).
A kért körút megvalósításához az öreg tölgytől, a zöld négyzettel jelölt túrista úton, Telki – Budajenő határán, sárga „m” fonódó jelzésként visszacsatlakozunk a Rozmaring és Budajenői út sarkán a lila „m”-be (8-10 pont között).
A terv megvalósításában a térképen jelzetten az alábbi feladatok maradtak a mai jelzésfestés után:
A Ny-i külterületi (1,3 km ) szakaszon 5-10 oszlop állítására lesz szükség, mert nincs tereptárgy. Ezt a terület tulajdonosokkal előtte egyeztetni kell. Erre majd fehér alapon lila „m” kerülne („Cél”-12 pont között).
A 11-10 pont között a lila „m” festések. A fahídtól, a Mária Utas jelzőoszlopig, a (Szellő utca – Budajenői út kereszteződéséig).
A térképen jelölt „Start” – 7 pontig piros „m” kerülne. Ezt jelöltük végig 2026.03.05-én csütörtökön Pannival. Erre kerülne 3 rétegben az „m”.
Az 8-10 pont között az egy rétegben elkészült alapra további két fehér réteget, és rá a sárga „m” festését javasoljuk.
Más iskolák szerint csak a lila és az alsóbb rendű utaknál egységesen kék színnel célszerű az „m” jelölése. Nem kell sárga, nem kell piros, csak a kék! Az egyszerűség mellett a nagyszerűséget emelném ki. Merre menjen a zarándok a 8-as pontnál (hármas kék elágazásnál)? Majd a tábla megmutatja?
Mivel még csak a lila jelzésekig jutottunk, a szín választás még nem késő. Erről Czégé Zoltánnal kell majd egyeztetni Panninak.
A nap során megbeszélést is folytatunk a város polgármesterével, a város honlapunkon történő megjelenésével kapcsolatban.
A napközben és a végén a baráti beszélgetések feledhetetlenek maradtak.
Korán, már 13 órakkor elkezdtük a festést Csörgő Pannival. Még csak azt tudtuk, hogy a lila „m” átmegy Budajenőn. A külterületi határokat a jelzett turista, és az eddig jelzett tematikus utakat az openstreetmap.hu segítségével utólag felmértük (ld. 1. sz. térkép):
Megterveztük a Mária Út budajenői teljes szakaszát (ld. 2. sz. térkép):
Az MTSZ gyakorlatát, és szakmai füzeteit figyelembe véve, elkezdtük a jelzésfestést, Budajenő teljes belterületi szakaszán 1,3 km hosszban, a Fő utca, Harmat utca, Vadrózsa utcában a Moha közig, Budajenő határáig, a fahídig (ld. a térképen 3-4 pont között):
két pofásan,
három rétegben,
egymástól maximum 100 m távolságban,
útelágazódásoknál nyíllal,
a kereszteződéseknél max. 10 m-es távolságra behívó jelzésekhez festettük fel az „m” alapját fehér trinát vízoldható festékkel.
Péntek délutánra, estére megérkezett egyesületi tagjainkkal, s a másnap reggel a településről érkezőkkel (Telegdi apuka a két gyerekével és Zsanettel) kiegészülve közel 10-en folytattuk a festést illetve a jelzésfestés betanítását két csoportban:
Az első csoporttal folytattam a jelzésfestést, a térképen jelölten a 4-7 pont között az „Öreg tölgyig”.
A második csoport Czégé Zoltán vezetésével, az 1,3 km hosszú, előző nap előkészített fehér alapra festett sablon segítségével lila „m”-et (színkód: NCS S 5040-R50B). Majd 4-6 pont ( a kövön levő jelölés) között egy pofásan a 2. réteget festette.
A folytatással kapcsolatban:
A Ny-i külterületi szakaszon 5-10 oszlop állítására lesz szükség, mert nincs tereptárgy. A terület tulajdonosokkal előtte egyeztetni kell. Erre majd fehér alapon lila „m” kerülne.
A 4-5 pont között lila „m” festések (A Mária Utas jelzőoszlopig).
A térképen jelölt „End” és számozásban visszafelé haladóan a 7 pontig piros „m” kerülne.
Az 5-7 pont között sárga „m” festését javasoljuk.
A jelzésfestés mellett maradt idő a beszélgetésekre, a zarándok kiállítás megnézésére, melyet élményeinkkel fűszereztünk.
György Emil2025.09.18 Częstochowa felé tartó zarándokaink, a Szlovák – Lengyelhatár közelében (balról jobbra György Emil, Józsa Róbert, Borza Ottó)
Rácsodálkoztunk a középkori templomotok szépségére.
Örülhettünk a közös étkezések hangulatának. Nem utolsósorban külön köszönjük Pannának a lehetőséget, hogy a ******* Magtár Szálláshelyen pihenhettünk.
Vasárnapi misén hálát adhattunk az Úrnak, Áldást kaphattunk a másnap induló zarándoklatunkhoz.
Köszönjük Panna azt a vendégszeretet, ami már Erdélyt idézte.
Legutóbbi hozzászólások