Vándortábor 2. nap, Farkaslaka – Zetelaka

Vándortábor 2. nap, Farkaslaka – Zetelaka

A mai nap is biztosan emlékezetes marad a résztvevők között. A reggel rendben elindult, a csapat kiheverte a tegnapot Farkaslaki szállásunkon reggelire várva:

Farkaslaka

A reggeli után az első útpont viszonylag hamar elérésre került: Tamási Áron szülőháza

A ház kapujában
A szülőház udvara

Innen következett a nap legnehezebb része (már ahogy mi előre elképzeltük), a Gordon tetőre feljutás. Ez egy erős felmenet egy tisztásos hegyoldalban, kevés árnyékkal. Viszont szép látvány nyílik, ahogy a csapat egyre magasabbra jutott. Pl a tető alatt már rá lehetett látni Székelyudvarhelyre is.

Gyaloglás a Gordon-tető oldalában

A Gordon-tetőn van egy stáció is, amit a csapat rendben be is járt.

Gordon-tető stációk

A stációk kevésbé ismertek, ellenben a Jézus szobor annál inkább:

Gordon-tető fém Jézus szobra

A nagy felmászás után jólesik egy kis frissítő pihenés a Gordon-tetőn:

Innen az út az oroszhegyi kilátóhoz vezetett, majd le Oroszhegyre. Elég nagy hely lévén itt is lett egy jó pihenő, fagylaltozással.

Forrásvíz vétele Oroszhegyen

Oroszhegyet Zetelakától egy enyhe gerinc választja el (én üknyédi gerincnek hívom). Ehhez le kell menni az Oroszhegytől keletre eső völgybe, majd annak patakán áthaladva fel a gerincre.

Oroszhegy után
Feltámadó szél. A kép jobb szélén az üknyédi gerinc.

A gerincre felfelé haladva érkezett a vihar.

A nap utolsó mosolygós szelfije

A gerinre érve érkezett meg az igazi vihar:

Szél, eső.
Még az útvonal is esőkabát alatt lett követve.
Menet az esőben

A zetelakiak szerint a reggeli meteo jelentés 5 mm csapadékot jelzett, amit délre 3,5 mm.-re módosítottak. Ezzel szemben délután egy és négy között, azaz három óra alatt 72 mm esett le, Zetelakán elmosva autóbejárókat, járdát, fákat tördelve.

Jobb a füvön menni a sáros út helyett.
Ez már keserédes szelfi lett.
Zetelaka felett
Megérkezés a szállásra

Még esett, amimkor befutott a csapat. Az időjárás tulajdonképpen egyenlített, a tegnapi hőséget ma kompenzálta annak ellentétével. De mint a futballvilágból tudjuk idegenben jó az x.

Következzen néhány felvétel a kísérőkocsi jóvoltából. Elsőnek: a a szálláson

A vihar a szállás teraszáról

Szerencsére nem hűlt le nagyon az idő

Indulás a csapat elé

Vándortábor 1. nap Parajd – Farkaslaka

Vándortábor 1. nap Parajd – Farkaslaka

30 km, 800 m szint

Hétfőn reggel 8-kor már elindult a csapat, hogy még tűrhető időjárásban érje el az első nagy szintet, fel a Siklód-kő gerincére. Parajdról kifelé haladva a wellness központ kerítésénél fordultak a hegynek. Az emelkedő eleinte egy erdős völgyön haladt felfelé, ahol a megbízott személy szaporán forgatta a kereplőt, hogy ami utunkba kerülne esetleg az ne kerüljön.

Kiérés az erdős völgyből

Sok kilóméteren át vezet a hullámos gerincút, árnyék sehol.

Virág kötés az utikeresztre
Fent a Siklód-kő gerincén Atyha felé
Látkép a Gyergyószentmiklós felé vezető völgyre
Kilóméterkőnél
Kis emelkedő Atyha előtt
Út a Fias-tető felé

Atyha templom előtt

Atyhán a bolt kérésünkre kinyitott, így mindenki tudott kicsit pihenni és feltankolni hűtött italokkal. Irdatlan volt a hőség, és annyi vizet nem lehet magaddal vinni, ami elég lenne. Ez a megálló a lehető legjobbkor jött a csapatnak. Innen a Firtos-tető felé vette az irányt Veronika, a vezető,

A Firtos oldalában

A Firtos-tető után Firtosváralja határában a még mindig brutális hőség miatt a farkaslaki szállásadóval a kísérőkocsi lehozta a hősöket a hegyoldalból, így oda is értek a vacsorára. Vacsora után egy dézsában pihenték ki a nap fáradalmait, megérdemelten hűsölve egyet. A megfelelő időben takarodó lett fújva, hiszen holnap is nap lesz.

2026/ 7- 12. nap. Jelzésfestés Szilágy megyében.

2026/ 7- 12. nap. Jelzésfestés Szilágy megyében.

Szilágy megye jSzilágysomlyón, 06.21-26 közt, vasárnaptól péntekig jelzésfestésre gyűlt össze a pünkösdi 40 napos Szent Anna zarándokcsoport három tagja (Fentős Niki, Gózner Annamária, Hernádi Béla). Ketten (Kis Attila, Kovács Mária) igazoltan távol voltak, de lélekben velünk. Singur nagyon szomorú volt, mert megint otthon hagyták.

A tervet mi kezdtük el írni, de a forgatókönyv a gondviselés eredménye lett.

Az indulópont. Annamarinak ekkor kezdődött a nyári szünete, Singur barátját, Bélát ebben az időszakban nélkülözhetőnek találták otthon, s ….már egy hónapja nem találkoztunk!

Miért mentünk olyan messze a Nyírségtől? Két éve elvállaltuk Hídalmás hídjáig a Mária Út jelzésfestését. A nyírségi szakasz 90 km-én már két éve végezzük ezt a tevékenységet, és befejezés közelében állunk. A Szatmár megyei 60 km-es szakasz festése elkezdődött, Schefler testvéreknek köszönhetően. A megyei elnökök és a helyi önkormányzatok megkeresése, bevonása a munkába, a Nyírségben, Szatmár és Szilágy megyében folyik.

Szilágysomlyón két éve megígértük, hogy a jelzésfestést megkezdjük. Gudor Zsuzsa szakaszgazda türelmesen várt ránk, de meglepődött, mikor megszólítottuk. „Mennénk”. Nagyon kedvesen segített minket mindenben, és szállást is kerített vasárnap estére az Atlante panzióba, majd hétfő reggel, mise után átköltöztünk a Líceumba, ahol a pünkösdi zarándoklaton is aludhattunk. Annamari hozott konyhai eszközöket, és találtunk fakanálnak valót is. Az étkezésünk így megoldott volt.

Zsuzsa nagyon kedvesen szerda estére vacsorára vendégül látott. Hétfőtől péntekig öt napon keresztül festettünk. Hogy hol, mit sikerült az igéretünkből teljesíteni?

Átnézetes térképen ábrázoltuk a Mária Út Szilágy megyén átvezető 70 km-es szakaszát, s a festéseink, bejárásaink részlettérképeit:

Mária Út Szilágy megyén átvezető 70 km-es szakasza

Hétfőn Szilágysomlyón az átköltözés miatt, csak 10 óra után kezdtük el a festést ( ld. a térképen 19-20 pont közötti szakaszon). Egy rétegben a fehér alapot felfestettük 100 m-enként, a kereszteződéseknél behívókkal, kétpofásan.

Mária Út Szilágysomlyón átvezető 6,2 km-es szakasza (16-20 pontok közt)

Ekkor kaptunk egy özönvíz szerű esőt, jégesőt, s villámárvizet. A munkát kénytelenek voltunk aznapra félbehagyni.

Délután, estébe hajlóan felmértük Csehipuszta felé a festendő szakaszt.

Kedden felszáradt annyira, hogy a második fehér alapra már a lila „m” is felfestésre került, s el tudtuk végezni két rétegben a másik irányba, a 16-os pontig a fehér alap festését.

Szerdán a 16-os pontig, a gyár sarkáig, a lila „m” mindenütt felfestésre került és a Csehipuszta ortodox templomig az egy réteg alap is elkészült.

Csütörtökön két autóval indultunk el. Az egyiket ott hagytuk a gyár sarkánál a 16. pont közelében, a másikkal Kárásztelek határánál (ld. 2. pontnál) parkoltunk le. Innen haladtunk az első réteg festésével Kárásztelken keresztül a 6. pontig. Ezt követően a kis erdőig a szántó és bokorsor miatt nehezen jelölhető, követhető. az út. Itt oszlopok állítása szükséges. A 7-12 pont között az óriási hőség miatt a kiserdőben jelöltük az utat. A 12 pont és Somlyóújlak között alig van jelölési lehetőség számos oszlopra lenne szükség. Innen a 14-es pontig jól jelölt, itt csak két helyen, a gerinc közelében (14 pontnál) volt szükség irányjelzőkre, behívókra, melyek fehér alapját felfestettük. Csehipusztáig (15 pontig) megfelelőek a jelzések. A 16-os pontig a fehér alapra még egy réteg, majd az „m” felfestése szükséges.

Mária Út, Kárásztelek, a megyehatár és Csehipuszta közti szakasza (16 km a 16 pontig)

Péntek. A tervezett jelzésfestés utolsó napja. Hídalmás után, Szilágy megye Ny-i végén, beköszönve Kolozs megyének, segítettünk a lial „m”-ek felfestésével, Annamarinak, hogy a vállalt 10,5 km-es szakasza elkészüljön (ld. térkép).

Mária Út, Almástamási (Szilágy megye) – Borzas tetői antennák közötti szakasza (Kolozs megye)

Összefoglalva: Szilágy megyében, az eltelt 4 napban a 70 km-es útszakaszból 22 km teljesen vagy részlegesen elkészült. Ezen blogban részletes leírással segítjük a munka folytatását. Az ötödik nap Szilágy és Kolozs megye határán 10,5 km hosszban a lila „m” festésével segítettünk Bogya Zoliékat.