Szent István ünnepe Bujákon

Szent István ünnepe Bujákon

Ünnepi időszakát Bujákon töltötte a ViaPartium Egyesület tagsága, már aki el tudott jönni, de így is 20 fő volt együtt péntek este. Szerdán, augusztus 16.-án már kezdett gyűlni a nép, közös vacsorával indítottunk.

Pácolt tarja sütése

Csütörtökön páran biciglitúrán vettünk részt, ami emlékezetesre sikeredett egy földúton elkapott vihar következtében. Este megpihentünk.

Péntek estére teljes lett a létszám, volt nagy beszélgetés, a kemény mag hajnalig kitartott.

Szombaton sütöttünk kenyeret. Új búzából lisztet Viski Gyuri hozott Ráckevéről, jó szokásához híven.

És aztán: vasárnap mise, Marti atya történelmi tényeket idézett miséjében, újkorit is. Szívesen olvasnánk is újra meg újra. Mise után körmenet volt az emlékműhöz, ahol egy kis ünnepi műsor volt, kenyérszentelés. Este remek vacsora, Borbély Gábor polgármester úr társasáságában fagyiztunk egyet (Marika jóvoltából). Egy kis galéria ezekről:

A forgalom miatt végül hétfő dél körül indulunk haza. Viszlát Buják!

Egyesületi zakuszka találkozó

Egyesületi zakuszka találkozó

Szeptember második hétvégéjén tagjaink (aki el tudott jönni) összegyűltek Bujákon, az immár hagyományosnak mondható szezonális programra: zakuszka készítés volt meghirdetve.

A szenvedő alanyok: a hagyma.

Hagyma mint zakuszka alap.

A lányok frissek voltak, mert már reggel kilencre össze lett aprítva, érdekes módon ezt kint lehetett hagyni, a darazsakat nem érdekelte. A másik főszereplő: a padlizsán (30 kg)

zakuszka padlizsán
A padlizsán is előkészítve

Természetesen ez a tevékenység jelentős élőerőt is lekötött: Az Elnök úr kalákában paradicsomot passzíroz, paradicsomlé készítése okából kifolyólag:

zakuszka paradicsom
Paradicsom préselés

Az előkészítés során eljutottunk a második fázisba: a sütés (25 kg paprika):

zakuszka
Paprika sütés
zakuszka padlizsán
Padlizsán sütés

A padlizsán alá azért kell a muníció:

zakuszka padlizsán
Padlizsán sütés nagy lángon

Lobogjon a tüzetek! Mert a padlizsánnak az kell. Sütés közben megbeszéltük az őszi közgyűlésünk témáit, előkészítését. Volt rá idő. Lesz mit megbeszélnünk, sikerült magunkat olyan helyzetbe hozni, hogy ki sem látszunk a feladatokból. És időközben ránk is esteledett, mert a sült padlizsánt és a sült paprikát át kellett darálni, és ezután üstbe került, a paradicsomlé kíséretében. Meg persze a fűszerek.

Zakuszka üstbe, indulhat az összeforralás

Valamikor este 10 körül került az anyag üvegekbe és későbben dunsztba, hogy hűljön és érjen pár hetet. Délután beesett két zarándok, akik Máriabesnyőről zarándokoltak, a céljuk Szentkúton át Fallóskút. Az egyikük Monostorpályiból jött, a másikuk valahonnan Győr mellől. Vasárnap reggel korán indultak, mert Szentkút Bujáktól 32 km, és a Tepkére is fel kell menni.

Azért eljutottunk misére is, Marti József atya celebrálta.

Buják mise

Így feltöltekezve fejeztük be a hétvégét. Aztán még a Fradi is nyert 3:0-ra a Kisvárda ellen, szóval remek napok voltak. Készülünk, mert három hét múlva megyünk Csíksomlyóba, a Romániai Mária Út Egyesület meghívott bennünket egy kis egyeztetésre. (Meg persze másokat is, mi csak epizódszereplők leszünk). Természetesen képviseljük azt amit képviselnünk kell, hittel, de határozottan.

Zarándok Akadémia találkozó

Zarándok Akadémia találkozó

Április 27/28 szerda/csütörtökön zajlott ez az esemény Péliföldszentkereszten. Több mint negyven résztvevővel folytak előadások, panel beszélgetések, kötetlen beszélgetések. Kicsit megújulva értünk haza, reméljük sok ilyen lesz még.

Találkozás rég nem látott barátokkal.
Szerda este itt volt misénk, amit a hargitafürdői pálos Botond atya celebrált.
Az konferencia terem
A mise helyszíne a kis kápolna