Csíksomlyói zarándoklat 2024: Nyírszőlős – Napkor

Csíksomlyói zarándoklat 2024: Nyírszőlős – Napkor

Mariazell – Budapest – Máriapócs – Csíksomlyó

Mariazelllől a 34., Budapesttől a 16. nap

Ma a ViaPartiumos zarándokcsapat elhalad Nyíregyháza mellett Napkorra, és közeledik Máriapócshoz. Rajtuk kívűl még két gyalogos zarándokcsoport van. A Turul csoport öt fővel halad Szőke Zoli vezetésével, ők ma Bujról mennek Orosra. A magyarországi Mária Út Egyesület által szervezett csapat ma Nyírszőlősen pihen meg. Így jelenleg kb. 20 fő zarándokol Csíksomlyó felé. Időben közeledve Pünkösdhöz: A ViaPartium egyhetes zarándokcsoportja május 12-én indul Parajdról a Bucsin-tető felé, kb. 15 fővel. A Viapartium/Erdélyi Mária Út Egyesület koprodukciójában megvalósuló moldvai csángó zarándokcsoport Somoskáról indul május 13-án, a létszámot 23 főnél le kellett zárni. Az Erdélyi Mária Út Egyesület és az Erdélyi Kárpát Egyesület közös szervezésében május 12.-én vasárnap indul Német Levente (EKE Marosvásárhely) vezetésével Marosszentgyörgyről egy zarándokcsapat, létszámot még nem tudunk.

És várjuk a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium buszos gyerekcsapatát Csíksomlyón, hogy együtt mehessünk fel a nyeregbe Pünkösd szombatján.

Ha a jó Isten megsegít bennünket, akkor az összes gyalogos zarándokcsoport együtt megy fel. Mert már ideje lenne……

Nna ébredeznek Nyírszőlősön, várjuk a mai beszámolóikat. Természetesn Ők az első preferencia, meg persze a kísérők, a vendégfogadók. Hátha nekünk is leesik egy két jó fényképecske, úgy 5-10/nap.

A magyarországi Mária Út Egyesület zarándokai megérkeznek Tarcalra, április 21 vasárnap este. Viski Gyuri barátunk is ezzel a csoporttal halad.
A nyírszőlősi szállás

Elnökünk Béla nevenapját méltóképpen ünneplik 🙂

Csíksomlyói zarándoklat 2024: Kiskinizs – Mád

Csíksomlyói zarándoklat 2024: Kiskinizs – Mád

Mariazell – Budapest – Máriapócs – Csíksomlyó

Mariazelllől a 31., Budapesttől a 13. nap

Halad a csapat Monok felé, április 20 szombat 08:45

Kiskinizs után átléptük a Hernád-folyót és Monok felé vettük zászlónk rúdját!
Kossuth Lajos szülőfalujának hívei gazdagon terített asztallal várták a zarándokokat. Meglepetés volt a javából!
A templomban szalagot kötöttek zászlónkra, majd Kossuth szülőházát mutatták be nekünk, igazán szenvedélyes, lelket megérintő mélyseggel!
Siettünk Golop községbe tovább, mert a meglepetésekkel teli program az időérzékünket lenullázta!! Golopból lelkes hívek egészen Rátkáig jöttek velünk.
Gasztronómiai verseny folyt a falvak között, győztest lehetetlen hirdetni.
Rátkán újabb találka a hívekkel, többen a falu határáig elkísértek bennünket, búcsúzás után a csapat Mádig meg sem állt!
Este a helyi egyesület vendégei voltunk, vacsorával vendégeltek bennünket!
Hernádi Béla barátunkat, az egyesület elnökét együtt köszöntöttük szülinapján!
Isten éltessen Béci! Éljen a BÁNYÁSZ szak!
Tokaj vigyázz, holnap már itt vagyunk!

Csíksomlyói zarándoklat 2024:                           Sajópálfala – Kiskinizs

Csíksomlyói zarándoklat 2024: Sajópálfala – Kiskinizs

Mariazell – Budapest – Máriapócs – Csíksomlyó

Mariazelllől a 30., Budapesttől a 12. nap

Sajópálfala templom tornya intett búcsút, irány Szikszó!
Leskóné Csilla fogadta zarándokainkat a görögkatolikus templom előtt.
Rövid imádság és agapé! Ezt követően a katolikus hívek is fogadtak templomukban!
Orgonájuk Finnországból származó adomány, a falakat pedig egy, a lengyel – magyar barátságra utaló gyönyörű faragvány díszíti!
Aszalón Egri Lajos és neje mutatta be a templomot és finomságok tára várt ránk a terített asztalon!
Halmajon a hívektől szalagot kaptunk, Palásti tanár úr mutatta be a templomot, majd a változatosság kedvéért szintén parádés vendéglátásban volt részünk!
Kiskinizs felé indulva már a Zemplén vonulatai látszottak előttünk, aztán a Hernád-folyó völgyében beérkeztünk mai szállásunk helyszínére Kiskinizsre. Itt már Mártika (polgármester asszony) és csapata várt ránk vacsorával , aztán baráti beszélgetés végén nyugovóra tértünk!
Reggel irány Mád!

Csíksomlyói zarándoklat 2024: Miskolc – Sajópálfala

Csíksomlyói zarándoklat 2024: Miskolc – Sajópálfala

Mariazell – Budapest – Máriapócs – Csíksomlyó

Mariazelllől a 29., Budapesttől a 11. nap

Miskolc – Avasi Görögkatolikus kápolna látogatása és közös imádság Boronkai József paróchus vezetésével!
Város központján keresztül haladva látogatást tettünk Müller néninél, aki Rátkán fogadta a zarándokokat hosszú éveken keresztül. Ma már az idősek otthonában él, itt kerestük fel.
Szirmabesenyői templomban épp ikonfestés zajlott, láthattuk a folyamatot.
Sajóvámoson Tóthszegi István paróchus ismertette a hívek és az egyház életét, majd Agapét követően együtt tettük meg Sajópálfala Zarándokszállásig utunkat,
Vecsernye és ízletes vacsora után elfoglaltuk mai szálláshelyünket!

Csíksomlyói zarándoklat 2024: Kács – Miskolc

Csíksomlyói zarándoklat 2024: Kács – Miskolc

Mariazell – Budapest – Máriapócs – Csíksomlyó

Mariazelllől a 28., Budapesttől a 10. nap

Közös fotó a kácsi templomnál, és nekivágtunk mai kalandunknak!
Tegnapi eső nyomai délelőtt még nehezítették a haladást, de ezért a táj, a latorvári és sályi asszonyok terített asztala kárpótolta a csapatot!
Szalagot kötöttünk a zarándokok tölgyfájára, Mocsolyástelepen Mária szobor és templom látogatás, Kisgyőrben pedig a Királyok tornya!
Hosszú erdei séta után, Miskolc-Tapolca érintésével értünk Görömbölyre, szálláshelyünkre!
Fárasztó, de szép napot hagytunk mögöttünk!
Mariazellből induló 2 tagunk elérte a 600 km-t.

Csíksomlyói zarándoklat 2024: Szomolya – Kács

Csíksomlyói zarándoklat 2024: Szomolya – Kács

Mariazell – Budapest – Máriapócs – Csíksomlyó

Mariazelllől a 27., Budapesttől a 9. nap

Teremtő akaratából végre a mezőgazdászok is részesültek az égi áldásban!
Zarándok esőponchoval nyugtázza és zarándokol!
Bogácson Zsák Teri és Daragó Károly tárogatóművész fogadtak bennünket!
Imádságok és AGAPÉ után Cserépváralja következett!
A templom megszépült újra fogadja a híveket!
Kő- völgyi csodák után, fáradtan, de nem megtörve érkeztünk meg szállásadóinkhoz Kácsra!
Horváth Sándor és neje csodás vacsorát “rittyentettek” a zarándoknak!

És a Kő-völgy talán a Mária Út bükkaljai legszebb szakasza!

Csíksomlyói zarándoklat 2024:  Egerszólát – Szomolya

Csíksomlyói zarándoklat 2024: Egerszólát – Szomolya

Mariazell – Budapest – Máriapócs – Csíksomlyó

Mariazelllől a 26., Budapesttől a 8. nap

Egerszóláti templom előtt megköszöntük vendéglátóink szeretetét, közös fotó és indulás a Szépasszony völgybe!
Ostoros pince kiváló nedűitől frissülve tartottunk pihenőt, majd látogatást tettünk az Egri Bazilikában!
Áldást kapott a Csapat, és szerény AGAPÉ -t követően a váron át elhagytuk Egert!
Szőlőültetvények között, később kiterjedt legelőkön vezetett utunk, végül hosszabb erdei nyiladék végén érkeztünk Szomolyára, mai szálláshelyünkre!
Gyönyörű napos időnk volt, és száraz utak vittek bennünket!