23. nap: Június 8, szombat

23. nap: Június 8, szombat

Mise a Somlyó nyergében

Reggel a gyergyóalalui keresztaljával mentünk ki a nyeregbe. Fel a dombra, az oltár mögött fel a Salvator kápolnához, majd le a kijelölt helyre, ami a hagyomány szerint Alfalunak az oltár előtt van. A mise nagyon szép volt, sok ember jött el idén is. Mise után egy közös imával búcsúztunk egymástól. Többen, akiknek az ideje engedte még elmentünk az 5 órás csángó misére. Nehéz szavakban leírni a szép templomot, a gyönyörű énekeket. 

Szeretném megköszönni minden zarándoktársamnak a szeretetet, fegyelmet és tiszteletet, amit egymásnak adtunk, hiszen így tudtuk megtenni teljesen ismeretlenül közösen, ezt az utat. Külön köszönet Szilvikének és Karcsinak akik a vezetőink voltak! 

Köszönet minden segítönknek, aki az utunkat szervezte, a jeleket festette, kisért bennünket, fogadott, szállást, ételt adott. Nélkülük nem tudtuk volna megtenni az utat. Köszönöm!

21. nap: Június 6, csütörtök

21. nap: Június 6, csütörtök

Oroszhegy – Szentegyháza, 30 km

Korárán reggel indultunk az első állomás Zetelaka volt. A faluból kiérve nagy kaptató várt ránk. Egy fensíkra felérve tartottunk pihenőt, majd egy patak mellett jó meredek úton leereszkedtünk a völgybe, majd újra fel a Cekend tetőtre. Ezután egy mező várt ránk. Patakokon keltünk át. Egy heves zivatar is elkapott bennünket. Majd beértünk Kápolnásfaluba, ahol a tájház székelykapujának feliratát lefényképeztem, olvassátok el! Innen Szentegyháza már csak 3 km volt. Közeledünk Csiksomlyóhoz, egy napi járásra van!

20. nap: Június 5, szerda

20. nap: Június 5, szerda

Énlaka – Oroszhegy, 26 km

Énlakán 8 órakor volt a reggeli, ezért a szokottnál később indultunk. Firtosváralja, Székelypálfalva, majd leereszkedtünk Farkaslakára, hogy ezután megmásszuk a Gordon tetőt. A hegytetőn 3 km-es gyaloglás után az oroszhegyi kilátóhoz érkeztünk. Innen az erdőn keresztül, jó meredek úton értük el a mai szállásunkat Oroszhegyen. Tiszta szobák, fürdőszobák, finom vacsora és mosógép várt bennünket. Vacsora után erdélyi barátaim Judit, Mózes és Judit testvére Balázs látogatott meg.

19. nap: Június 4, kedd

19. nap: Június 4, kedd

Sóváradi remeteség – Énlaka, 26 km

A mai napot a KEDD-nek ajánlottam, nem is gondoltam amikor a felajánlást tettem, hogy ennek az útnap az állomásait egy sok évvel ezelőtti kerékpártúránkon érintettük. Remélem a képeket felismeritek!
A mise után reggelizünk, majd Laci atya áldásával elindultunk. Ma nem volt vezetőnk, de jól jelzett úton jöttünk szép magyar falvakon keresztül Siklód, Küsmöd, Etéd, Énlaka. Erdő, kavicsos út, mező, szép emelkedő, eső és sár.

18. nap: június 3, hétfő

18. nap: június 3, hétfő

Jobbágyfalva – Sóvárad, 24 km

A mai vezetőnk az utolsó Maros megyei napon Csaba volt. Az éjszaka hatalmas felhőszakadás volt, így a szép utunkat Csaba javaslatára felváltotta az aszfalt, mert az eső talajt nagyon feláztatta. Az erdőben és a mezőn nagy volt a sár, a patakok megduzzadtak és esélyes volt, hogy nem tudunk átkelni rajtuk. Már két napja az úton látunk medve nyomokat, bocsa is van, lehet látni az egyik képen a két mancsot. Szerencsére személyesen még nem találkoztunk! Az utunk vége ma a Sóváradi remeteség, ami egy nagy ajándék a nap végén.

17.nap: június 2, vasárnap

17.nap: június 2, vasárnap

Marosszentgyörgy – Jobbágyfalva, 25 km

Nagyon jó nap volt, Nagy csapat EKE-s kísért ma bennünket, azt hiszem 20-an voltunk. Igaz a reggeli áldást még Baritz Lajos atyától szemerkélő esőben tettük meg. A Karmelita nővéreknél még borultvolt sz idő, de a felhők elvonultak, kisütött a nap és szép idő lett. Jól jelzett úton, erdőben, mezőn gyalogoltunk. Kisérőink nagyon gyakorlott túrázok voltak, élmény volt Őket hallgatni a túráikról, a hegyekről a természet szeretetükről. Jobbágyfalván a plébános süteménnyel, itallal várt bennünket. Innen még 2 km-t gyalogoltunk a gyönyörű környezetben lévő szállásunkra.

16. nap: 2019 június 1 szombat, szabadnap

Czégé Zoltán megjegyzése: Eszter blogja úgy tevődik közzé, ahogy mi most mennénk. Ezek szerint május 21-én csütörtökön este értünk volna Kibédre, a péntek lett volna az első pihenőnapunk, és szombatra (május 23) vártuk volna a másik csoportunk (az Egyhetesek) összegyűlését, és vasárnap (május 24) együtt indultunk volna Siklódra, az utolsó hétre.

És akkor Eszter: Ma buszos zarándoklat Csiksomlyóra a pápai misére. Hajnali 3 indultunk Marosszentgyörgyről 4-en. Jakabfalván felvettük a mátraverebélyi csoport 3 tagját Évikét, Tecát és Gyurit. 6-ra érkeztünk Csikszeredára a pályaudvarra. A mellettünk lévő busz, zarándoktársunk Klárika férjének a busza volt. Véletlenül felhívta a telefonom egy erdélyi barátnőmet Juditot, aki 2 percre volt tőlünk, várta a lányát a pályaudvarnál, így Vele is tudtunk találkozni. Két új zarándoktársunk is nagyon rövid időn belül megtalált bennünket. A nyeregben Bartók Mártival találkoztunk, ez sem volt megbeszélve, azt hiszem semmi sem véletlen. Esőben indultunk, a mise alatt már kitisztult az idő, a végére a nap is kisütött.