
A jelzésfestést városrészenként, a térképen látható módon négy szakaszra bontva végeztük. Önkéntesek jelentkezését kértük, akiket részben telefonon megkerestünk, részben az Avas-Déli Görgögkatolikus Egyházközségben a Boronkai József atya segítségével toboroztunk. Több tucat megszólított emberből féltucatnyian jelentkeztek munkára, s csak egyetlen egy jött el.
| Szakasz | km | Szakaszgazda |
| Görömböly (10.05-06) | 2 | Pocsai Mariann |
| Hejőcsaba (10.06) | 1,7 | Vargáné Oláh Mária |
| Avas (10.07, 09)) | 4 | |
| Belváros (10.07, 14) | 1,9 | |
| Összesen: | 9,6 |
Ilyen előkészítés, s egy hétnyi munka után, október 14-én készen lettünk. Döntően singúrral, végeztük a festését, Az elkészült részeket kerékpárral oda-vissza ellenőriztük, és kijavítottuk a hibákat.
Az elkészült mű megünneplésére kiváló lehetőség volt Görömböly, ahol nagyon régi jóbarátomat, régi szakaszgazdánkat látogattam meg, Csontos Jánost. Ő volt az, aki társaival együtt 20 éve először festette ezt a szakaszt. Mivel már 80-hoz közeledik, nem feszítettem benne a húrt, hogy festek, csak ekkor, a végén árultam el, hogy kész Miskolc. ezen belül Görömböly belterületi szakasza. Nagyon örült neki. S mikor kérdeztem, hogy tudja-e, hogy ki volt az egyik nap a segítségem? Rövid gondolkodás után, miközben biztattam, „úgy sem találod ki”. Csak nem Oláh Marika? 78 éves barátom előtt megemeltem a kalapom!

Elmeséltem neki, hogy Vargáné Oláh Marikát, régi hejőcsabai szakaszgazdánkat, hogy szólítottam meg telefonon. Ő volt az, akit közel 20 év kihagyás után telefonon felhívtam. Marikával egymásra csodálkoztunk, s bevezetésként emlékeztettem arra, hogy emlékszel, amikor 20 éve Hejőcsabán Mária Utat festettem és te megálltál autóval mellettem, hogy mit csinálok. Hamar kiderült, hogy te már egy héttel előtte vállaltad ezt a szakaszt egy Mária Utas összejövetelen (amiről én nem is tudtam), és csodálkoztál, hogy ez a munka már ilyen gyorsan meg is indult. A nyitott ablakon be is adtam volna a festéket, ecsetet és a sablont, hogy bocsi, akkor ezt folytasd. Aztán kiegyeztünk abban, hogy a fehér alapot befejezem, a tied a lila „m”. S így is lett. No, most ugyanazt kérném, 20 év után. Jó, de most fessünk együtt a jövő héten kedden, de előtte pontosítsunk. Hétfő este megerősítetted, hogy továbbra is jó a kedd, 10 órakor a Hejő hidjánál találkozunk. Kicsit előbb mentem, el kezdtem festeni, hát látom, hogy jön sietve, s tele bizonytalansággal. Hogyan fog megismerni? Az utca üres. Egyedül voltam a hídnál, ecsettel, sablonnal. Az ő kezében a 20 évvel ezelőtt használt sablonok voltak s köztük olyan is ami már nekem nem volt meg. Nehéz volt ebben a tömegben a találkozás. Semmit nem változott. Mélyebbről indultunk, mint 20 éve, de együtt jó hangulatban hamar ment a munka. Kétpofásan, két alapozó fehérre a lila „m”-et felfestettük, még egy közös kávézásra és sütire is meghívott.

A szakasza elsőként lett kész, amit még aznap délután singurral a görömbölyi szakasz befejezésével koronáztam.
Délután jó volt festés közben minden arra lévőnek köszönni, minden jót kívánni. Így szólítottam meg egy ház portáján serénykedő Szabó István, aki megdöbbenve viszonozta a köszöntésemet. A napokban ment nyugdíjba, az arcán látszott, hogy még nagyon új ez az élet. Az addig dolgozó, napi feladatait teljesítőnek eszébe sem jutott a feleslegesség érzése.Most azonban a rászabaduló idővővel nézett farkasszemet. Beszélgetés közben megkínált, ami nagyon jólesett, mert teljesen ki voltam száradva. „Új barátra leltem.”Szerencsétlenek vigasza, hogy társakra lelnek.”
Jani nagy érdeklődéssel hallgatta ezeket a történeteket. Végre újra érezhette azt, hogy ő is fontos.
A festés mellékesen elkészült. Azt már látom, hogy a mostani, és az 5-10 év múlva esedékes jelzésfelújításokkal kapcsolatos kérdések szorongatóak:
- Még mindig nem hozzáférhető a megállapodás, hogy pontosan melyik szakasz festését vállaltuk Miskolcon, és mikorra.
- Festési jogosultságunk tisztázatlan.
- Belterületen a telepített fák az utóbbi 10 évben megnőttek és jelölhetővé váltak. A többi szakaszon így a Partiumban célszerű-e a Mária Út mellett fasorok ültetése oszlopállítás helyett?
- Időben megtaláljuk-e előző generációkból azokat, akik lelkesedéssel, akarattal átveszik a szakaszgazdai szerepkört?
Legutóbbi hozzászólások