Februárban a Romániai Mária Út Egyesület és a Via partium Zarándok Egyesület közös konferenciát tartott Máriapócson.

Megemlékeztünk Molnár Sándor, decemberben elhunyt barátunkról, Küsmödi Attila atya tartott érte misét a kegytemplomban. A zarándokház konferenciatermében voltak a közös megbeszélések.

Pénteken este 6 óráig mindenki befutott. A megnyitón a két elnök (Küsmödi Attila atya és Hernádi Béla tartott rövid köszöntőt. Papp Bertalan, Máriapócs polgármester tartott egy hosszabb beszédet a Mária Út és Máriapócs kapcsolatáról. Utána Kiss András (Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye Közgyűlés Nemzetközi Kapcsolatok és Határmenti Együttműködés Bizottságának Elnöke) ismertette a Megyei Közgyűlés köszöntőjét, és egyben át is tekinettte az együttműködési lehetőségeket (a két megye, a két kegyhely és a két egyesület). Innen is köszönjük Kiss Úr támogatását, és a perpektíva alkotást!

Papp Bertalan Polgármester Úr

Ezután program szerint haladtunk tovább. Magát a programot itt lehet látni. Sajnos nem tudott mindenki eljönni, illetve a konferencia elejétől a végéig ott lenni, de nagyon tartalmas időszakot éltünk át.

Küsi atya mond misét

Szombaton késő estig folytak a megbeszélések, egyeztetések, munkaterv meghatározás, programok tervezése és szervezése. Nagyon köszönjük önkénteseink részvételét a Konferencián!

Csernyus Enikő beszámolója

Péterfi Attila verseskönyvei bemutatása közben

Nagyon köszönjük a részvételt, a tartalmas együttlétet, az együttgondolkodást. Folytatjuk a Romániai Mária Út és a Via Partium Zarándok Egyesületek közös útját!

Akit érdekel a Konferencia programja, az innen töltheti le:

https://drive.google.com/file/d/1tc51lfiX03-cmNwrrzdawqzRJGigoWeA/view?usp=share_link