Egész éjjel esett az eső és reggel az induláskor is, így a két helység közötti aszfalt utat választottuk. Reggeli után a templomba mentünk, ahol elmondtuk a délelőtti rózsafüzért, megkaptuk az áldást és a szalagot, amit elviszünk a Csiksomlyói Szűzanyához. Az út első felében szitáló esőben mentünk. 10 km után kezdett kisütni a nap, tartottunk egy kis szünetet Somlyócsehiben. Ültünk az árokparton és a buszmegállóban egy kedves ember behívott bennünnket a házába, étellel, itallal kínált. A pihenő után az út km-ben rövidebb volt, de hosszabbnak tűnt. Szilágysomlyón a plébánián szállunk meg, ahol Jószef atya és Borika nagy szeretettel, sok finomsággal és nem utolsó sorban mosógéppel fogadott. Végül két kép, egyik a vacsoránk József atyával és Borikával. A másik a holnapi szendvicseinket készítő asszonyokkal.