A szamosújvári katolikus templom felszentelése

A szamosújvári katolikus templom felszentelése


Október 8-án pénteken 11 órakor kezdődött a Küsmödi Attila plébános atya által fémjelzett templomfelújítás megszentelése. A példás összefogás eredményeképpen gyönyörű épületegyüttes készült el, maga a templom, a hozzá kapcsolódó Ferences Kolostor, és a plébánia is fel lett újítva. A hely szellemisége új arculatot kapott, XXI. századi technológiával körítve.

A ViaPartium számos tagja részt vett az eseményen, és bizton állíthatjuk, ilyen felemelő és meghitt élményben nem is tudjuk mikor részesültünk utoljára. Engedjetek néhány képet megosztani az olvasóval:

Érkeznek a hívek. Az előtérben Molnár Levente és Leitner Pisti.
Indul a szertartás
Az oltár felszentelése
És kigyulladtak a fények
Folyik a szertartás
Karzaton a kórus az orgona mellett
A szertartás vége felé.

A Szentelés után indultunk Csíksomlyóra, a Mária út konferenciára. Kezdésre éppen ideértünk, este hatra.

Ma, október 9 szombaton bejárás volt délelőtt, a Kápolnásfalu – Szentegyháza közötti szakasz bemutatása történt meg. A mai műhelymunka délután Szentegyházán folytatódik.

Van mit megbeszélnünk.

Mária Út konferencia Csíksomlyón

Pénteken 11 órakor szentelik fel a szamosújvári katolikus templomot, amire sokan megyünk. Pénteken délután indulunk tovább Csíksomlyóra, mert este már kezdődnek a programok.

Az Erdélyi Mária Út Facebook oldalán (ha nem döglik meg a Facebook mint tegnapelőtt) online lehet követni az eseményeket. Minden nap képes beszámolókat teszünk fel a blogra, sűrűsödnek az események!

Ezen a hétvégén lép testvérvárosi kapcsolatba Máriapócs és Csíkszereda.

Köszönjük az Erdélyi Mária Úti Egyesület bizalmát, hogy egyedüli magyar szervezetként minket, a ViaPartium Zarándok Egyesületet hívta meg erre a konferenciára.

Templomavatás Mocsolyástelepen.

Templomavatás Mocsolyástelepen.

Kedves barátaink!

Mocsolyástelepen 2021 október 16.-án szombaton 11 órakor szentelik fel az új katolikus templomot.

Ott a helyünk, hiszen mi tartjuk fent a jelzéseket ebben a körzetben (is). Várunk minél több embert erre a jeles eseményre. Tervek szerint a csapat egy része Kácson gyűlik össze péntek este, és másnap reggel korai indulással egy minizarándoklat keretében érkeznek a templomhoz.

Mocsolyástelep egy gyöngyszem a Mária úton, remek emberekkel, és eddig egy kis harangtorony és imaterem állt rendelkezésükre. Itt (is) jó helye van a templomnak!

Zúgjanak a harangok, hallják meg azok is akik nem akarják meghallani!