Ma új segítőnk érkezett Feri. Nagyon jó tempóban vezetett bennünket 3/4 3-ra beérkeztünk Kolozsvárra. Igaz egy órával korábban 7 órakor indultunk. Az idő is jó volt sütött a nap. De mindenütt sár és sár.
A mai táv megegyezett a tegnapival, de sokkal jobb tempóban gyalogoltunk magunk mögött hagyva a segítőinket akik gombát szedtek, azután eltévedtek. Mákófalvára zuhógó esőbe értünk be csurom vizesen egy nagyon hideg házba. De szerencsére kisütött a nap, kaptunk villanymelegítőket, finom ennivalót. Sikerült a ruhákat, cipőket megszárítani.
Reggeli gombapörkölt után elbúcsúztunk Turul csapattól és megérkeztek a mai segítőink. Velük elindultunk Nagypetri felé. Földút után mező, erdő, gyönyörű napsütés. De az eső nagyon feláztatta a talajt, kis patakok keletkeztek, ahol az átkelés sem volt egyszerű. Délutánra az eső is megérkezett, így 2 órát esőben gyalogoltunk. Annak ellenére, hogy rövid volt a mai táv, nagyon elfáradtunk.
Grunda János, a Szent István rádió riportere kérdezett a zarándoklásról, a múltról, a jelenről és a jövőről is. A riportban hivatkozik egy előző riportra is, amit Hernádi Béla elnökünkkel készített. Az a riport Pünkösdkor lesz meghallgatható, hiszen Béla a tavalyi egyhetes Pünkösdi zarándoklat élményeit osztotta meg a nagyérdeművel.
Elhangzott 2019, október 19-én.
A kép alatt csak három fájl látszik (Megmaradni 1,2,3), de a kép bal alsó sarkában a 4 tracks azt jelenti, hogy négy van.
A kép bal felső sarkában található piros lejátszás nyílra kattintva meghallgatható a négy riportrész egymás után, összesen kb. 45 percben. A háttérkép A Gyimesek főgerincéről készült, előtérben Pottyond, kicsit hátrébb Csíkmenaság.
Legutóbbi hozzászólások